Ken, a Trelleborgi legendája 5.

Ken, a Trelleborgi legendája

5. rész

Meglátogatott ma Medve. „Csak épp erre jártam”, mondta. És már nagyon sokat hallott rólam. Mit mondtál neki, M.? Hogy szerelmi bánatában olyan magányos, pedig annyira igyekszik, hogy alapjában véve kedves fiú. És szórakoztató. És olyan daliás… Ezek után nem csodálom, ha Medve épp erre jár. Ne én legyek, kérlek, megint a felnőtt. Ha megkedvelsz valakit, aki nem az aktuális dán vikingpasid, azt nem az aktuális dán vikingpasiddal szokás megtárgyalni. Nyugodt, na az nem vagyok. Itt áll előttem, dehogyis áll, tornyosul fölém Medve, óriási szőrös tenyerével majd’ összeroppantja az enyémet, amikor kezet fogunk. „Nevem Medve.” „Én meg Ken vagyok. Pici, törékeny Ken.”

Nem fenyegetett meg, nem marcangolt szét ott helyben, csak medve létéhez képest viszonylag gyengéden megveregette a vállam. Ez legalább annyira rémisztő volt számomra, mintha idebrummogta volna, hogy meg ne próbáld, a nőmet, soha. Úgy éreztem, mintha ki sem nézné belőlem, hogy ha akarom, bármire képes vagyok. Hogy megtanulok dánul, és erekcióm is lesz egyszer. M. pedig komoly választás előtt áll.

Drága Medve. Ez már régen túlmutat a tudok-nem-tudok kérdésen, ez itt mát igen, a választásról szól. Hogy napcellákat és hőszivattyúkat működtessünk, napkollektorokat és biomasszát használjunk fűtéshez, vásárolhatunk hidrogén-technológiával vagy árammal működő autót is.

M. alternatív energiaforrása vagyok. Mint egy karcsú szélturbina. Ahogy áll magában a malom, csak nyeli el a levegőt, hasztalan. Ki gondoltam volna akkor, amikor sokáig azt hitték, dísz csak. Most egész Dánia energiaszükségletének 7%-át adják. A Föld légkörét évente másfél millió tonna szén-dioxid kibocsájtástól védik meg. A táj és az eszme is befogadta őket. Nemhogy hasztalanok, de egyenesen szükségszerűek.

Talán Medve nem elég nyitott ahhoz, hogy megértse a választás és változás szükségszerűségét; a lehetséges miértet, ha M. mellettem döntene. A különbség köztünk annyi, hogy míg Medve amiatt lesz féltékeny, hogy én kúrom majd a nőjét, elfelejt tudomást venni a reggeli kávékról, a csokoládéról, és az igyekezetről, amivel M-mel viszonyulunk egymáshoz az első perctől kezdve. Mert mi ketten, mint jó dánok, ilyen gyermeknemzethez illően ismerkedünk. Ez lesz a fegyverem a Medve elleni harcban. M-mel szembeni szakadatlan figyelmességem és alázatom. És a tény, hogy megadom neki a választás lehetőségét.

Ken, a Trelleborgi legendája 4.

Ken, a Trelleborgi legendája

4. rész

Emlékszem, mikor Barbie-val beköltöztünk az új házunkba, vidéken, a fű az ablakig ért. Ha nem jött a kertész, néha csukva kellett hagynunk az erkélyajtót, különben a katicabogarak ellepték az étkezőt. Volt, hogy Barbie toalett-szobájába is bemerészkedtek, csak úgy, kíváncsiságból. Egyszer egy sünpár is meglátogatott minket, Barbie nagyon megijedt, erősen a karomba kapaszkodott, egyenesen reszketett a félelemtől. Nagyon szép ház volt, mikor a házigazdánk idősebb lett, tinédzser, végigszeretkeztette velünk az összes szobát, az ikrekét is egyszer, Barbie zongoráját, a lépcsőházat, a rózsaszín liftet.

Most egy úgynevezett colony gardenben vagyunk (hf Enghave), M. pihenésre vágyott. Sok fiatal maga építkezik itt, a nagyváros peremén, agyagból, fából, vagy amit épp felkínál a természet. M. grønsagssuppe med bacon og gammeldags æblekage-ot készít vacsorára. A ház a régi házunkra emlékeztet. Mikor M. leült mellém az asztalhoz, és a combja az enyémhez ért. Mintha megdobbant volna a szívem. Csak egyszer ugyan, de nagyon különös érzés volt. Már el is felejtettem, milyen az, amikor szinte levegőt sem kapok, úgy összeszorul hirtelen a mellkasom. Vér árad szét egy pillanatra a karjaimban, igazi vér, átmelegíti a kemény vázat, amit bőrként viselek. Aztán megmerevedem újra.

Vacsora után odamentem M.-hez, és magamhoz öleltem. Köszönöm.- mondtam. „Selv tak”, válaszolta. A ruhákról, amiket két hete az autóban találtam, kiderült, együtt él valakivel. Neve Medve (Bjørn), és minden bizonnyal igazi farka is van.

Ken, a Trelleborgi legendája 3.

Ken, a Trelleborgi legendája

3. rész

Kiszáll az autójából, és üdvözöl. „Har du sovet godt?” (Jól aludtál?) Közelebb lép, és megpróbál beletúrni a hajamba. Ez természetesen sohasem sikerülhet, mindenesetre kedves gesztus, és nagyon érzéki. Választ nem vár, de tudja, hogy igyekszem, és bármire képes vagyok, ha segít. „Jeg har sovet godt, tak.” Amikor először válaszoltam neki dánul, mérhetetlen hálát láttam a tekintetében, és elismerést, ami nagyon jót tesz most az önbizalmamnak. Amióta megismertem, éjjel-nappal tanulok, hogy minél többet megtudhassak róla. Talán ő lesz az, aki majd segít, hogyan kell ismét hús-vér embernek lennem.

Az esőt pedig kifejezetten szeretem. Először lepereg a bőrömről, koccan, pattog, aztán, mint az izzadságot, felszívja a testem. Ilyenkor megnő a térfogatom, és igazán erősnek érzem magam. Kihúzom a vállam, felemelem a fejem, így megyek az étkezőbe halért. A színem kifakult, többen meg is kérdezték, hogy nincs-e valami baj. Én csak mosolyogtam válaszul. Baj az nincs, csak nem vagyok hozzászokva az ilyen természeti erőkhöz. És az égre mutattam.