8. rész
Reggel hétkor elment, és azóta nem láttam. Azt mondta, majd este jön. Nem tudok feltételezni, sem teóriákat gyártani, hogy mi dolga lehet egész nap, nélkülem. Csak azt tudom, hogy furcsa űrt érzek, most, hogy nincs itt velem, üres a ház, pedig alig maradt már néhány hetünk, ha el akarnám dramatizálni, azt mondanám, néhány napunk, mielőtt elhagyom őt. Drámázni sem tudok.
Megfogadtam a tanácsát, és reggeli után egyenesen Aarhus felé vettem az irányt, felkészülve minden számomra elképzelhetetlenre, emberi arcokra újra, az erdőben töltött néhány hét után. Szeretem nézni őket. Egy kisfiú elsírta magát, mert a vízbe ejtette az autóját, a következő pillanatban már hangosan nevetett, amikor az anyja ráadta a sapkáját, és a bojtok az arcát csiklandozták. Azt hiszem, sajnálom, hogy sosem voltam gyerek.
Az Aros, első ránézésre inkább rémisztő volt, mint fenséges. Utoljára a játékszobában fogott el valami hasonló érzés, amikor ismeretlen helyeket fedeztünk fel, az ágy alá is bemerészkedtünk egyszer, vagy az ablakpárkányra, ahonnan meg kellett tanulnunk máshogy nézni. Itt, a múzeumban, más lesz az ember tekintete.
Megálltam egy kép előtt, ahol mindenki megállt, és próbáltam utánozni a mellettem állókat. Volt, aki fel-alá járkált a festmény előtt, néha lehajolt egy kicsit, majd felágaskodott, hunyorgott is, hogy kiélesedjen a kép. Más csak állt, mereven maga elé bámulva, fókuszált, ha jól tudom, és egyszer csak mintha megkönnyebbült volna. Mosolygott is, azt hiszem.
Volt egy kép, mozaikból, egy óriási traktor kartonpapírból, egy feldarabolt ló maradványa 24 kis befőttes üvegben, fejet és hajat formáltak az utcáról összegyűjtött kupakok és csikkek, egy „Négyzet” nevű ólomgömb, a tenyerem összeszorult, az öklömbe szorítottam az ujjaimat egyszer, amikor már végképp azt éreztem, hogy nem értek semmit. M., jól itt hagytál, mondhatni dühömben máris azt érzem, hogy annyira megosztanám veled a kételyeimet és csalódottságomat magamban, és kérnélek, még, még, foglalkozz velem, mert egészen biztos, hogy bennem van a hiba. Taníts az anyaggal szembeni érzékenységre. Ez milyen ironikus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése