az új szeretőnek

Az új szeretőnek


Mint egy barlang falain az ábrák,
Ezer megtörtént maradéka vagy.
Alakká csak az új ember formál,
Ki a látotthoz értelmezést ad.

A múltat csak gondolja. Újraértelmez.
Alszik addig az ábrák mögött a Szellem.
Vagy hangulat, mire senki nem gondolt,
Aki odafestett, talán még ő sem.

Az árkaid két képfoszlány között,
Az anyagprés, amin elvégezte dolgát
Marad rejtve a gondolat mögött
Mielőtt még egyszer újragondolnák.

„Te mit felejtettél?” Kérdezné ott állva
Az ember, ki még többet felejtett.
„Kirajzolódnék.” Mondanád.
Felette a kép s árnyékom tebenned

Kibontja magát, hogy óriássá váljon.
„Feledni őt, az nem ilyen egyszerű”.
Eszedbe jutnék, ahogy színeztelek,
Lennél szép és nem csak középszerű,

És az emlék, ami egykor voltál,
Előtűnik az ember feje felett
S a léted, mit egykor tőlem kaptál
A félelme lesz, de egy teljesség benned.