tartus

Tartus

Kutya meleg van.
Málhás szamarakkal mögöttünk
port szipognak és kendőt lélegeznek nők.
Kulacsomból a vizet a tengerbe öntöm
ha odaérünk, megfürösztöm bőröm
mirhával és habbal.

A város csak agyam mélyén,
a koponyám tetején,
tutajom a part felé szalad
egy túlpakolt teve nyomán.

Biccentek felé s intek: menj csak!
Szaladj, magam utolérni, ha én nem tudom,
más sem. És verejtékezem,
sós vízzé válok, mielőtt megláthatnám
a tengert.

Mozgó szállásom most megáll.
És Ő nyugtomban üdvözöl: Isten hozott!
Isten hozott!- ennyit mond csak,
kezem a kezén ragad,
itt én, most csak én adhatok.